Idei évben több konferencián, workshopon és előadáson vettem részt. A téma felvetések és az előadók személye határozták meg, hogy melyiket választom és melyiket offolom. Magamnak fizettem, senki nem tette kötelezővé, így magamnak kellett levonni a következtetéseket a beruházásom ár-érték arányáról.

Tapasztalataim azt mutatják, szeretnek a munkavállalók, tanácsadók ilyen rendezvényekre járni és szeretik a munkáltatók ezzel jutalmazni az alkalmazottakat. A szervezők ügyesen készítik el a marketing stratégiájukat és látszik, hogy a telt ház és a bevétel kimaxolása adja a fő célt. Az előadók (személyek, cégek) gyakran ismétlődnek és szinte kivétel nélkül az a céljuk, hogy a terméküket, szolgáltatásukat értékesítsék. Beszámoljanak valós kutatási eredményeikről és ezek átültetési lehetőségeiről meggyőzzék a jelen levőket. Sok jó ötlet és lehetőség hangzik el.

Következmény: a kedves HR-es kolléga “hazamegy” és meg akarja pénz-paripa-fegyver nélkül valósítani az elhangzottakat, a rosszul vagy kevésbé jól megépített alapokra. A vezetőség egyértelmű reakciója “csináld csak, ha nem kerül semmibe” , “csináld csak, de pénz most sajnos nincs erre”, “már megint mit csinál a HR, aminek nincs hozzáadott értéke”, de lehet pozitív is a vezetőség… Ez a negatív vagy pozitív hozzáállás a cégmérettől, a HR és a szervezet viszonyától és a szektortól függően változhat, de a nagy számok törvénye alapján hasonló szófordulatok figyelhetőek meg.

Hol is kell keresni a hibát? Itt most nem hibáztatás lesz, hanem azokról a valós hibákról fogok szólni, amiket én tapasztaltam és ami szerintem még fejleszthető a jövőben, annak érdekében, hogy minden jelenlevő elégedetten és alkalmazható ötletekkel térjen vissza a szürke hétköznapokba.

Tehát. A rendezvényeknek a marketing tevékenységük során külön figyelmet kellene fordítani arra, hogy cégméretet, esetlegesen HR büdzsé szinteket is meghatározzanak, ne csak jelentkezés vadászat legyen. Fontos lenne behatárolni, hogy az előadók milyen tapasztalattal rendelkeznek. Nagyon ciki volt átélni az egyik konferencián, hogy a lelkes, nagy tapasztalattal rendelkező multis és multiból KKV szektorba átnyargaló előadók, a közigazgatásból és 100 fő alatti KKV szektorból érkező részvevőknek, a több milliós folyamatszervező szoftvert próbálták “eladni”. Majd 1-2 biztosítékot kiverő “a vezető ha autokrata, az a jó a cég fejlődése szempontjából” mondat után, elhangzott a kérdés az egyik jelen levőtől, hogy “minden előadó legyen szíves egyesével elmondani a szektorbeli tapasztalatát”, senki nem dolgozott közszférában és nem is szeretnének velük kapcsolatot kialakítani… úgy hiszem ez a napnak a mélypontja volt és csak azon csodálkozom, hogy az érintett munkavállalók nem vonultak ki látványosan, hiszen a csalódás az arcukra volt írva. Ezen felül látok nagyon jó kezdeményezéseket és jó hallani, hogy a multik milyen irányba haladnak. Mennyi szoftvert, applikációt fejlesztenek, hogy minél inkább a HR – Human része kikerüljön a rövidítésből, ezzel is szolgálva a humánokat azaz a munkavállalókat. A cinizmust félretéve, valóban láttam nagyon jó előadásokat, a lendületük és hitelességük magával ragadott. A legpozitívabb az a nagy cég, melynek a teljesítmény bére, bónusza – nem tudom pontosan minek is nevezték -, egy applikáció segítségével napi szinten lekérhető, hogy most hol tart a cég és a munkavállaló, és a kifizetési időszak végén mekkora összeg is fogja ütni a markát, ez valóban az embert szolgálja és nagyon profi motivációs eszköz.

Összefoglalva egy mondatban a meglátásaimat: szükség van ezekre a rendezvényekre, de szektor specifikus tematikával és részvevői, előadói csapattal, hiszen, akkor sokkal hasznosabb lenne a megítélése ezeknek a napoknak.